Tisztelt Látogató !
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal www.szszbmkh.hu címen található honlapja 2012. március 20-i hatállyal megszűnt, tartalma archív állapotban továbbra is elérhető 2012. december 31-ig.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalra vonatkozó információk, hirdetmények, közérdekű adatok a
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg
címen érhetők el.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányablak is segíti a Karrier-Híd program sikeres megvalósítását
A kényszerű kormányzati létszámcsökkentéssel párhuzamosan a Kormány haladéktalanul elindította a Karrier Híd Programot. A program célja, hogy segítséget nyújtson az elbocsátott kormánytisztviselők mielőbbi elhelyezkedésében. A program megvalósítása érdekében a Nemzeti Közigazgatási Intézetben megkezdte működését a Karrier Híd programiroda. A program végrehajtó szakmai szervezete a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat.
A program több részből áll. Egyrészt az érintettek kiemelt személyre szabott szolgáltatásokban részesülnek, amely állásközvetítésből, álláskereséséi ismeretek átadásából, illetve pályakorrekcióra vonatkozó tanácsadásból áll. Másrészt a leendő munkáltató részére a program szociális hozzájárulási adókedvezményt biztosít. Az adókedvezmény mértéke, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér - de legfeljebb a minimálbér kétszeresének - 13,5 % - a.
A programhoz legkésőbb 2012.február 29-ig lehet csatlakozni, mely önkéntes és ingyenes. A program 2012. október 31-ig tart.
A program szolgáltatásait a Belépési Nyilatkozat kitöltését követően lehet igénybe venni, amely letölthető a Karrier Híd információs portálon. (www.karrierhid.kormany.hu)
Érdeklődni a fenti információs portálon, továbbá személyesen a Kormányablakban (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 3. sz.), illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában lehet. (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9. sz.)




















